Roger

Roger

Előfordul, hogy nem saját ötletet horgolok. Igazi kihívást jelentett, amikor egy barátunk szeretett volna egy Roger-t.

Na de ki is az a Roger?

Eddig nem találkoztam Roger figurájával. Az első feladat tehát adott volt, utána kellett nézni a háttérnek. Roger, teljes nevén Roger Smith, igazából egy űrlény, aki az Amerikai fater című animációs sorozat főszereplője.

Jöhettek a képek, rövid videók a figuráról és kerestem horgolt alkotásokat is. Végül a rövid ismerkedés után a feje búbjától indulhatott a horgolás. Természetesen a meglévő szürke fonalak ezer árnyalata sem elegendő nekem, ezért még egy gyors vásárlást is be kellett iktatni.
A testet egybe horgoltam és kézzel vartam rá a szintén horgolt ovális, fehér szemet és a „száját”. A melle a normál soroknál készült kétráhajtásos pálcák beiktatásával.
A kezéhez és lábához szükséges ujjakkal el lehet bíbelődni. Még szerencse, hogy kevesebb jutott neki, mint az embereknek. Mégiscsak egy űrlény. A karjába még drót is került, hogy jobban lehessen mozgatni. Végül a kezek és a lábak is felkerültek és már kész is lett Roger.